See you at the willows (or I’m just a bit homesick)

c-print, 162x117cm, 2021

It was snowing heavily and we all were laying in the same bed when a soldier looked in the window. He didn’t come in, but one of them was stabbed to death later, because though the village folk tried to hide all the girls, they didn’t always succeed. It was late ’44 or early ’45, my grandmother recalls. The scene is truncated, only a wall with the window is here.

Swirling snow everywhere, but the willows are green, and the bald trees are acting like it. The air is glowing, the pale stars merge with the snow. The old xbox is telling stories and gives memories to my little brother. Stripped from its profanity, it’s a real magical device. Its effect is deep and mysterious.

As the air is freezing and the snow is relentlessly falling, I think about the village where I was a kid, when there was still a winter.

I often feel that I’m going home to a grove like this. I don’t become part of it, I’m there without me. But maybe I’m just homesick. Probably.

Találkozunk a füzeknél (vagy egy kis honvágy)

Sűrűn havazott és mind egy ágyban feküdtünk mikor egy katona benézett az ablakon. Nem jött be, de aztán egyiküket megkéselték, mert próbálták ugyan a falusiak a lányokat eldugni, az nem mindig sikerült. ’44 vége vagy ’45 eleje volt, nagyanyám így emlékszik. Csonka a jelenet, csak egy fal van meg belőle az ablakkal.

Mindenhol kavarog a hó, de a füzek zöldek, a kopasz fák meg úgy tesznek, mintha. Fénylik a levegő, a sápadt csillagok összeolvadnak a hóval. Az öreg xbox történeteket mesél és emlékeket ad az öcsémnek. Profánságától megfosztva igazi varázstárgy. Hatása mély és rejtélyes.

Ahogy a levegő megfagy és szakad a hó, eszembe jut a falu ahol gyerek voltam, mikor még volt tél.

Sokszor érzem, hogy egy ilyen ligetbe megyek haza. Nem leszek része, úgy vagyok ott, hogy nem vagyok. De lehet csak honvágyam van. Valószínűleg.